Csörög az ébresztőóra, már megint kelni kell, templomba menni, dávenolni, de nem akaródzik. Az az igazság, hogy olyan fáradt vagy, hogy úgysem fogsz tudni rendesen imádkozni. Legfeljebb elmondod a szavakat, és közben üveges tekintettel nézel ki a még mindig alvó önmagadból. Akkor meg minek? Van ennek értelme? Inkább könyveljük el, hogy a mai nap nem alkalmas, és próbálkozzunk újra holnap.
Az ókori bölcsek azon tanakodtak, hogy melyik a legfontosabb elv, ami a zsidó vallást meghatározza? Egyikük úgy vélte, a legfontosabb, hogy „szeresd a társadat, mint önmagadat”. (A „felebarátod” kifejezést most kihagyjuk azokra való tekintettel, akik ebből a cikkből próbálnak magyarul megtanulni. Asztalfoglalás négy főre, nekem meg a három felebarátomnak. Nem gond, máris hívom a fele-mentőket.)
Egy másik bölcs szerint a legfontosabb elv ebben a hetiszakaszban található: „egy bárányt mutass be áldozatként reggel, a másodikat pedig mutasd be délután.” Ez egy nagyon fontos és releváns elv annak ellenére, hogy manapság nem nagyon ismerek olyan vallásos zsidót, akinek bármi köze lenne a bárányokhoz.
A jeruzsálemi Szentély idején minden nap be kellett mutatni egy áldozatot. Pontosan ugyanazt az áldozatot kellett bemutatni minden egyes nap reggel és délután. Az áldozatok nem I-ten igényeit hivatottak kielégíteni: „ha éhes vagyok, nem fogok neked szólni”, „minek nekem a sok áldozatotok”. A Tóra törvényei minket tanítanak, ebben az esetben pedig azt tanítják, hogy az állandóság, a következetesség sokszor fontosabb a minőségnél.
A zsidó vallás meglehetősen sokat követel tőlünk. Nincs szünnap, nem lehet „csak most az egyszer” tréflit enni, csak egyetlen egy szombatot kihagyni. Ilyen igénybevétel mellett természetes a fásultság érzése. Emiatt nem kell szégyelnünk magunkat, vagy úgy éreznünk, hogy így nem ér semmit, amit teszünk. Épp ellenkezőleg: I-ten számára épp attól számít értékesebbnek a cselekedetünk, mert annak ellenére tesszük, hogy nincs hozzá kedvünk. A rendszerességben, a következetességben az az üzenet rejlik, hogy amit teszünk, azt meggyőződésből tesszük, nem azért, mert épp úgy tartja kedvünk.
Most pedig mennem kell, béget a felebárányom.
Lőwy Gábor