Egyszer egy zsidó pásztorfiú ment a városba Rosh Hasana napján. Nem tudta, hogyan kell imádkozni, s még olvasni sem tudott héberül. Csupán azt látta, hogy mindenki a zsinagógához utazott, hogy részt vegyen a szent imádságon. Az járt a fejébe: “ha mindenki a városba megy, nekem is mennem kell!”
Az apjával érkezett a zsinagógába, és nézte miként sír a gyülekezet, látta a közös éneklést és hogy hajlonganak a hívek ide-oda. Megfordult, hogy apját kérdezze: “ Apa, mi ez az egész?”
Az apja válaszolt: Az Ö- való, ül az égi trónján, és mi imádkozunk hozzá egész évben. Az ünnep két napján különösen azért imádkozunk, mert most hozza meg az ítéletet az egész világra és minden egyes személyre az év többi napjaiért.
A fiú kérdezte apukájától, hogy mit tegyen, hiszen nem tud imádkozni. Apuka így válaszolt: Mindösszesen annyit kell tenned, hogy légy csendben és figyeld, ahogyan a többi zsidó imádkozik.
De atyám, ha nem tudom, mit mondanak az emberek, akkor ez lesz- e hatással az Ö- való döntésére? Kérdezte a fiúcska.
Az apját idegesítette a kérdezősködés és kifakadt: Figyelj, maradj csendben, így senki nem fogja tudni, hogy te egy tudatlan parasztfiú vagy!
Néhány percig a fiú mozdulatlanul figyelte ahogyan apja és a többiek imádkoznak, majd felállt és hangosan beszélni kezdett.
Én úgy imádkozom az Ö- valóhoz ahogy legjobban tudok. Sípolni fogok, ahogy fütyülök, a birkanyájamhoz. Elkezdte fütyülni az édes hívó dallamot, mint ahogy a legtöbb pásztor szokta. Apja dühös lett, de a fiú nem hagyta abba, és nem törődött azzal, hogy mit szólnak hozzá mások.
Így történt, hogy Újév napján az addig zárt mennyei kapuk hirtelen megnyílottak, mert a szívből jövő fütyörészés minden kaput kitárt. Izrael imái pedig végül meghallgattattak.
Balog Dániel