Egyszer, a lublini rabbit, Élijáhu Klackint, felkereste egy veszekedő házaspár. A férjet, aki az egyik kis haszid közösség rebbéje volt, azzal vádolta a felesége, hogy rosszul bánik vele, és gettet (válólevelet) követelt tőle. A férj, egy darabig védekezett, de amikor kifogyott az érvekből, azt kezdte hajtogatni, hogy ő egy szent család sarja, a nagyapja cádik volt, és így tovább.
A lublini rabbi elmarasztalta a férjet. Ítéletét a Midrás Kórach szakaszának magyarázatával indokolta, mely szerint „Jákob irgalomért esedezett, hogy neve ne említessék e viszállyal kapcsolatban”. De miféle irgalom ez?
Hiszen épp ellenkezőleg, Jákobnak kérnie kellett volna, hogy neve említésével meneküljenek meg ükunokái a megérdemelt büntetéstől. Mivel nem ezt tette, ebből egyértelműen kiviláglik, hogy az, aki méltatlanul viselkedik, nem takarózhat szent felmenőivel, mert az csak súlyosbítja tettét és az érte járó büntetést…
lublini rabbi, Élijáhu Klackin
” Vájikách Korách ben Jichár ben Kehát ben Lévi ” Miért nincs említve a ben Jákob?
Chátám Szofer szerint, ha említve lenne, akkor a négy név utolsó betűjéből (jicháR, keháT, lévI, jákoB, = RTIB = BRIT) kirakható lenne a BRIT szó, ami szövetséget jelent (~Brit Milá). יצהר קהת לוי יעקב = ברית
Így tévesen arra a következtetésre lehetne jutni, hogy Koráchnak igaza van és külön szövetségben áll az Ö-valóval. Mivel ez nem így van, ezért Jákob neve előrelátóan hiányzik Korách felmenői között.
Lefkovics Kornél