LeDor VaDor - Online Zsidó TV

Az égi Menóra!

“דַּבֵּר אֶל אַהֲרֹן וְאָמַרְתָּ אֵלָיו בְּהַעֲלֹתְךָ אֶת הַנֵּרֹת אֶל מוּל פְּנֵי הַמְּנוֹרָה יָאִירוּ שִׁבְעַת הַנֵּרוֹת” ”וַיַּעַשׂ כֵּן אַהֲרֹן אֶל מוּל פְּנֵי הַמְּנוֹרָה הֶעֱלָה נֵרֹתֶיהָ כַּאֲשֶׁר צִוָּה יְ־הֹוָ־ה אֶת מֹשֶׁה”   ”וְזֶה מַעֲשֵׂה הַמְּנֹרָה מִקְשָׁה זָהָב עַד יְרֵכָהּ עַד פִּרְחָהּ מִקְשָׁה הִוא כַּמַּרְאֶה אֲשֶׁר הֶרְאָה יְ־הֹוָ־ה אֶת מֹשֶׁה כֵּן עָשָׂה אֶת הַמְּנֹרָה” MIV/8:2,3,4 Behaalotcha

Szólj Áronhoz és mondd neki: Midőn fölteszed a mécseket, a lámpa előrésze felé világítson a hét mécs. És Áron így cselekedett, a lámpa előrésze felé tette föl annak mécseit, amint parancsolta az Örökkévaló Mózesnek.”

Behaalotcha hetiszakaszunkban a HáMenorá szó négyszer szerepel, mégpedig mind a négy a szakasz elején. Az első kettőt “váv”-al találjuk a Tórában a “nun” betű után írva, míg a második két alkalommal ez a betű, ami az Ö-való négybetűs nevének harmadik betűje, hiányzik. Ennek egyik oka, hogy az első két szó amiben a “váv” szerepel utal az égi Menórára, amit maga az Ö-való mutatott meg Mózesnek a Színáj-hegyén, hogy tudja pontosa hogyan néz ki. A Menóra hét ága utal arra a hét érzelmi szférára amiknek javításán fáradoztunk az omerszámlálás ideje alatt. Erre utal a hetiszakasz neve is, Behaalotcha, “Midőn fölteszed”, vagyis mikor Áron meggyújtotta földi Menóránkat, az égi Menóra fényei is kigyulladtak. Szentségben csakis felfele lehet haladni!

וָאֶתְּנָה אֶת הַלְוִיִּם נְתֻנִים לְאַהֲרֹן וּלְבָנָיו מִתּוֹךְ בְּנֵי יִשְׂרָאֵל לַעֲבֹד אֶת עֲבֹדַת בְּנֵי יִשְׂרָאֵל בְּאֹהֶל מוֹעֵד וּלְכַפֵּר עַל בְּנֵי יִשְׂרָאֵל וְלֹא יִהְיֶה בִּבְנֵי יִשְׂרָאֵל נֶגֶף בְּגֶשֶׁת בְּנֵי יִשְׂרָאֵל אֶל הַקֹּדֶשׁ” MIV/8:19

“És adtam a levitákat, átadva Áronnak és fiainak Izrael fiai közül, hogy végezzék Izrael fiainak szolgálatát a gyülekezés sátorában és engesztelést szerezzenek Izrael fiaiért, hogy ne legyen Izrael fia között csapás, midőn odalépnek Izrael fiai a szentélyhez.”

Látjuk, hogy a בְּנֵי יִשְׂרָאֵל, bnéj Jiszroél, Izrael fiai kifejezés ötször szerepel a pószukban. Ez utal a zsidók 5 csoportjára amit a sivatagban alkottak: Kohénok, Léviták, Jiszráelek, Gérimek (betértek) és Ávádim Mesuchrárimok (szabadon engedett rabszolgák).

Mózes három dolgot nem értett meg, ami közül az egyik a Menóra felépítése volt, amit ezért az Ö-valónak tűzben kellett megmutatnia neki. De miért nem értette meg?

A Megértésnek 50 szintje van (חמשימ שערי בינה, Chámisim Sááréj Biná), amelyből Mózes is “csak” a 49. szintet érte el, az emberi megértés legfelsőbb határát. Ezért a Menóra képviseli a bölcsességet. Ezt mutatja maga a Menóra felépítése, díszítései is:

7 lámpa, 11 alma formájú gomb, 9 virág és 22 kehely: 7+11+9+22=49

A Menóra maga az 50. szint, amit már Mózes nem értett meg egyedül, ezért volt rászorulva az i-teni segítségre.

A Menóra felépítéséből továbbá utalást találunk Mózes 5 könyvére a negyediket kivéve. A könyvek első mondatai annyi szóból állnak mint a díszítések a Menórán. Börésit első mondata 7 szóból áll, mint ahány lámpa van, Smot 11 szóból, ahány gomb van, Vájikrá 9 szóból, ahány virág és Dvárim 22 szóból, ahány kehely van. A Menóra magassága 18 tefách (tenyér), ami az élet (חי, cháj) számértékével azonos.

Lefkovics Kornél & Moyser Balázs & Rábéjnu Báchje

Korábbi híreink