A midrás szerint, József a börtönben töltött évei alatt minden reggel hálélt énekelt az Örökkévalónak. Hálélt örömünnepeinken (pl. Hanuka) szoktunk zengeni. Józsefet pedig eladtak a testvérei, elkerült egy idegen országba, ahol megrágalmazták, majd börtönbe zárták. Ebben a helyzetben egy átlagos ember a legkevésbé sem örülne, nem hanukai, hanem inkább tisábeávi hangulatban lenne.
Akkor miért dalolt József hálaénekeket?
Erre a kérdésre többféle válasz létezik. Talán a legtanulságosabb a következő:
József pontosan látta helyzetét, nem őrült meg. Viszont azt is tisztán látta, hogy egy ilyen helyzetben az ember legnagyobb ellensége a csüggedés, lemondás, depresszió. Ha ennek a csapdájába beleesik, sosem került volna ki a börtönből. Ezért minden napját azzal kezdte, hogy hálaénekekkel jókedvre derítette magát, ami végigkísérte őt egész napján.
Rámbám tanítja, hogy a prófécia kizárólag szimcha (öröm, jókedv) állapotában érkezik az emberre. Tehát József, ha hagyja magát csüggedni, nem tudja megfejteni a főpohárnok álmát. Ezután két évvel még mindig minden nap háléllal tartotta magában a lelket, így képes volt megfejteni a fáraó álmát is, aki emiatt kiengedte a börtönből, és még meg is tette alkirálynak.
Ebből megérthetjük, hogy a depresszió és egyéb destruktív erők elleni küzdelmeinkkel nem csupán pszichológiailag teszünk jót magunknak, de a képességeinket, ezáltal pedig az események alakulását is pozitív irányba befolyásolhatjuk.
Sárosi Gábor