LeDor VaDor - Online Zsidó TV

József álomfejtésének örök üzenete!

Mikéc hetiszakaszunkban az egyiptomi Fáraó elmondja álmát, melyben 7 sovány tehén elnyel 7 kövér tehenet. Mégis a sovány tehenek nem lettek kövérek azok elfogyasztása után sem. József i-teni próféciával megfejti álmát, amely örök üzenetet hordoz számunkra is. A 7 kövér tehén jelképezi a hét bő esztendőt ami Egyiptomra várni fog, a 7 sovány tehén pedig a 7 szűk esztendőt ami a bőséget követi. Ezután József az tanácsolja Fáraónak, hogy a 7 bő esztendő alatt össze kell annyi élelmet gyűjteni, hogy azt azt követő szűk éveket túléljék.

Fáraó nem kért tanácsot Józseftől, ő ezt magától mondta az élete kockáztatása árán. Amennyiben ez így van, érdemes jól megfontolni mit is tanácsol nekünk József az álom megfejtésén keresztül.

A legtöbb ember életüket úgy tekintik, hogy a bő esztendőket erre a világra vonatkoztatják és bőségét élvezik, de nem gyűjtögetnek a szűk esztendőkre ami az Olám Hábára vonatkozik, arra a helyre ahova hitünk szerint lelkünk kerül/het földi életünk után. Nem értékelik eléggé azt az időt ami erre a véges világra vonatkozik, és mikor elérkezik életük vége, nincs amit fel tudjanak mutatni a szűk esztendőre, hogy túléljék azt.

Az Olám Hábá bejáratánál visszatekintve láthatjuk majd azokat az angyalokat akiket mi teremtettünk földi életünk során az Ö-való törvényeinek megtartása révén. Minél több micvát teljesítünk annál több ilyen védőangyal áll majd mellettünk felsorakozva. Ők a bő esztendő során begyűjtött “gabonák”, mik aztán a szűk esztendőben segítenek.

Hanukakor is hasonló dolog történt. Amikor sok kancsó olaj volt, nem becsülték meg az egy kancsó olajat, mert sok volt belőle és nem tettek félre belőle. Mikor már csak egy kancsó olajat találtak, olyan nagyra tartották, hogy csoda történt vele.

Ezt a csodát ünnepeljük Hanukakor, ami arra emlékeztet minket, hogy kevesebb értéke van a bő esztendőnek akkor, ha nem tanulunk belőle és készülünk fel a szűk esztendőre is.

Lefkovics Kornél

Korábbi híreink