LeDor VaDor - Online Zsidó TV

Magunknak, magunkért kell elindulnunk az úton!

Ábrahám, aki – ellentétben Noéval – önmaga fedezi fel a Világ Urát.

Bölcseink, véleményem szerint, sok egyéb megfontolás mellett ebben látták Ábrahám igazi jelentőségét. Egy olyan családból a legnehezebb ugyanis igazán visszatalálni I*tenhez, ahol a szokások a bálványimádást tartják normálisnak, ahol a világ teremtőjét már rég elfeledték.

A Börésit Rabában Rabbi Jicchák Ábrahám helyzetét egy olyan utazóéhoz hasonlítja, aki egy házat lát lángolni, és amikor felmerül benne, hogy egy ház sem lehet gazdátlan, a tulajdonos valóban megjelenik. Ábrahámban nem a világot elemésztő tűz, hanem az azt megtöltő gonoszság miatt merült fel a gondolat (önmagától!), hogy a világnak is kell, hogy legyen egy gazdája. És a világ gazdája ekkor meg is jelent neki, nem sokkal később pedig próbák elé állítja (1Móz1:12):

›› És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. ‹‹

A fordítás némileg pontatlan, hiszen a héberben szereplő לְךָ לֶךְ (lech lecha) kifejezés valódi értelme „menj magadnak/magadért”. A szövegből az Ör*kkévaló talán nem csupán Ábrahámhoz, hanem minden leszármazottjához beszél. Magunkért, magunknak kell elindulni azon az úton, ami a világ és annak teremtőjének megismeréséhez vezet.

Az Írás szövege azért is halad a tágtól a szűk környezet felé („a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából”), mert az ember számára ebben a sorrendben a legnehezebb megválni a szokásaitól. A szülőföldjét könnyebben elhagyja az ember, a tágabb családot már jobban hiányolja, míg saját szüleitől és a tőlük elesett szokásoktól válik meg a legnehezebben.

Az első látásra feleslegesnek tűnő második kifejezés, a lechá (לְךָ) számértéke ötven (ahogy persze a lech számértéke is). Az egyiptomi rabszolgaságból való megszabadulás két állomását jelölő két ünnep, Pészach és Sávuot között pedig pont ennyi nap telik el. A fizikai megszabadulást jelző Pészachot követően 7×7 napos ómerszámlásás után következik a szellemi megszabadulást jelző Sávuot (innen az ünnep nevének jelentése: hetek), amikor a tóraadást ünnepeljük. Érdekes, hogy az ember tisztaságának (taharah – טָהֳרָה) és tisztátalanság (tuma – טָמְאָ) is 49 szintje van, így lecha kifejezés ennek átlépésére, meghaladására utal a Tóra átvétele által, amely az 50. napon következik be.

Az Ábrahámnak adott parancsba, aki Noéval ellentétben nem az emberiség, de a monoteizmus és így a zsidóság ősapja is volt, az Ör*kkévaló belekódolta az emberiségnek szánt üzenetét: magunknak, magunkért kell elindulnunk az úton a szellemi szabadság felé, ahol a törvények segítik eldönteni a különbséget jó és rossz között.

Moskovits Gábor

Korábbi híreink