Rabbi Jochánán Ben Zákkáj feltette öt tanítványának a Pirké Ávotban található (Avot 2:10 alapján) kérdést:
“Melyik az a helyes életút, amelyhez az embernek érdemes ragaszkodnia?”
Az öt szent tanítvány közül Rabbi Elázár Ben Árách válasza tetszett neki a legjobban, aki azt mondta, hogy a Jó Szív a legfontosabb, a Lév Tov. A tanítványok válaszai a Tóra “Tov” első szóhasználatán alapult. Ben Árách azért ezt válaszolta, mert a Tóra először a 32. szó után említi a Tov-ot, ami megegyezik a szó gemátriájával (számértékével). A többiek válaszát, vagyis a jó szemet, a hűséges társat, a jó szomszédot és az előrelátást a Jó Szív mind magában foglalja és ez a legáltalánosabb. Mindennek a kulcsa a Jó Szív, a Lév Tov!
Lév Tov gemátriája 49 (32+17). Jó Szíven dolgozni a legfontosabb a Tóraadás ünnepére való felkészülésben.
A bölcsek úgy tanítják, hogy a Tov magára a Tórára utal. Az omerszámlálást két részre lehet bontani. Az első része a Szív, a Lév, 32, a számlálás első 32 napjára, a második a Jó, a Tov, 17, a számlálás végső 17 napjára utal.
Ma van Lág BáOmer, az omerszámlálás 33. és egyben a számlálás második felének első napja. Mától kezdve egészen Sávuotig minden nap érezhetően egyre több fényt tapasztalhatunk meg a Tórából, közelebb kerülünk az egyiptomi kivonulás igazi céljához, a zsidóság céljához, a Tóraadáshoz és kapáshoz, hogy éljünk általa!
Lefkovics Kornél