LeDor VaDor - Online Zsidó TV

Tudta, hogy mindenkor lesznek igaz emberek!

Midőn az emberek elszaporodtak a földön, az erkölcstelenség is elterjedt köztük. Az Ö- való 120 évet várt, hogy megbánják bűneiket. Amint látta, a Jó I- ten, hogy az emberek nem javulnak, csak egyre gonoszabbak, elszomorodott,mivel, így kénytelen lesz a világot elpusztítani.

Egy pogány ember így szólt Rabbi Josuához: ›› Nemde, I- en ismeri a jövőt és előre tudja, hogy mi következik majd, és így tudta, hogy az ember rosszra fog hajlani, miért teremtette, hát meg az embert? ‹‹

A Rabbi válasza: Született-e neked valamikor gyermeked? Igen! Örültél- e neki? Persze, én is és mások is nagy örültek. A rabbi kérdezte, hogyan örülhetnél neki, hiszen tudtad, hogy egyszer ő is meg fog halni. Az más, felelt  a pogány: örömidején örvendjen az ember, szomorúság idejében pedig szomorkodjék.

No lám, mondta a rabbi, az Ö- való is hasonlóan gondolkodott. Bárha, eleve tudomásul volt arról, hogy az emberek le fognak térni az útról, mégis örvendett az ember alkotásának. Mert tudta, hogy mindenkor lesznek igaz emberek,  jámborok, akik gondosan fogják ápolni és terjeszteni a tiszta erkölcsöt!

Balog Dániel

Korábbi híreink